-on
| TÁJAK A PEREMEN |
|
TÁJAK A PEREMEN - MEGYEHÁZI AJÁNDÉK KICSIKNEK, avagy tájoltatás Pest megyében - 2005 VISSZHANG 2005-ben tovább folytatja intézményünk a tájoltató programot, azaz a megye kistelepüléseire értékes ajándékprodukciókat juttat el kiváló művészek közreműködésével. Az idei évben a vers és a komolyzene területéről válogathatnak a felkínált előadásokból a megszólított települések. Hiába kapcsolódik ma már szinte minden kistelepülés az ország tágabb vérkeringésébe kulturális téren is, a vidék az csak vidék marad, a fő és nagyobb városokat több vonatkozásban meghaladó erényei ellenére is. A kimondott szó, az élőben felcsendülő dallam ott és akkor megfoganó élménye, mely oly gyakran tölti el gyönyörűséggel a színházak nézősorában ülő városi ember szívét, erre felé, a kistelepülések könyvtárainak, művelődési házainak tájékán bizony ritka. Szerencsés az a falucska, ahol még eleven a hagyomány, ahol egy áldozni tudó, a köz javáért mindig kész ember tartja ébren az igényt az élő szó és mindenfajta művészet iránt. Ahol van népdalkör, versmondó és színjátszókör is. S ahol ez nincs, ahol ez hiányzik, ott többnyire kihaltak az utcák, gyéren látogatottak a könyvtárak, és elsorvad az emberi életet egy magasabb erkölcsi mércével mérő gondolkodás is. Egyetlen rögzített képsor sem pótolhatja egy irodalmi előadás, egy művészeti produktum térben és időben megvalósuló egyszeriségét. Amikor a PMKI munkatársai Könyörgés című irodalmi és zenei összeállításunk kistelepüléseken történő bemutatására kértek fel bennünket, a fenti gondolatsor jutott eszembe. Hozzá teszem, nem először mutattuk be ezt az igényesen szerkesztett, rendhagyó irodalomóra jellegű műsort határainkon belüli és kívüli magyar ajkú kistelepülések közösségeinek. Ezúttal négy Pest megyei község, Farmos, Csemő, Márianosztra és Püspökszilágy közönsége előtt szerepelhettünk a közelmúltban. A közönséggel való első találkozás mindig izgalommal tölti el az embert. Vajon hogy fogják fogadni első összefüggő szövegemlékünket a Halotti beszédet és Könyörgést? Mennyire tudom áttörni azokat a többszáz éves korlátokat, melyek a megszólaltatott nyelvi emlék és közöttünk húzódnak? (Mindig is úgy éreztem, hogy ezek a falak ledönthetők, hogy egy nyolcszáz évvel ezelőtt élt pap reverendájába bújva, élővé és befogadhatóvá tehető Halotti beszédünk.) Azt is tudom, hogy van, aki először hallja itt, Farmoson, Csemőn, Nosztrán, Püspökszilágyon régi magyar irodalmunk ősi sorait, de segít a megértetésben a hit, hogy mindez átadható, segít Maczkó Mária gyönyörű éneke, mely elhalkulva ott kúszik az öreg magyar szavak között, és segít az a két-három mondat is, már a Beszéd elhangzása után, mellyel még egyszer felhívhatom - most már saját szavaimmal - a közönség figyelmét arra, hogy a halálnak haláláal holsz kifejezés szinte minden változás nélkül épült be mai nyelvhasználatunkba. Segít a rendhagyó irodalomórának ez a szabadsága, mert már át is terel - előadót és hallgatót együtt - első, s mindjárt egyik legszebb versemlékünkhöz, az Ómagyar Mária-siralomhoz. A közönség ösztönösen megérzi az időt, történelmet, mely a versek és dallamok között fel-felvillan komor színeiben. A török kornál tartunk, Balassinál és kortársainál. Versben és énekben folyik egybe könyörgés hangja, hűen tükrözve történelmünk alakulását. A farmosi, csemői, a nosztrai, a püspökszilágyi közönség figyel, és jó nézni az arcokat, ahogy megértik a szándékot, mely létrehívta ennek az irodalmi és zenei összeállításnak az alapgondolatát. A frissen felavatott, gyönyörűen megtervezett és kivitelezett püspökszilágyi művelődési házban alig fér el a hallgatóság. Ez a hétszáz lelkes, a Cserhát délnyugati részén, festői környezetben megbúvó kis falucska ma ünnepel. Emlékezik egy tisztes életpályára, egy becsületes munkában eltöltött életre. Az ünnepelt nyolcvankét éves, villanyszerelő, Imre bácsinak hívják, és a község polgármestere díszpolgári címmel járó oklevelet nyújt át neki egy szépen faragott falióra kíséretében a színpadon. Aztán következik a műsor, a mi kis összeállításunk, mely most egy kicsit Imre bácsinak is szól. A rendhagyó irodalomóra már említett szabadsága megengedi, hogy a Balassi életének tanulságait is felmutató Rimay János szép soraival ezúttal a szó legszorosabb értelmében Imre bácsi előtt tisztelegjünk: „Mindazáltal jó légy, s mással is sok jót tégy, / Bízd az jövendőkre érdemed jutalmát.../. A fejkendős nénik szeme megnedvesedik, bólogatnak, egy szép vers segítségével is igazoltnak látva egy életet. Történelem, irodalom, ének, és egy kis közösség bensőséges ünnepe sodródott egymás mellé ezen az estén.
Szabó András előadóművész |
