PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
„Zamárdi gyümölcsök" - színjátszóink bemutatója Bagon
 2006. januárjában - új szellemben és feltételek között - már 15. alkalommal hirdette meg a Magyar Drámapedagógiai Társaság a gyermekszínjátszók felmenő rendszerű seregszemléjét, melyhez a Pest Megyei Közművelődési Intézet most is csatlakozott.
A korábbi évek gyakorlatától eltérően Pest megyében most nem rendeztünk körzeti bemutatókat, ugyanis hosszú évek után Nógrád megye vállalta a Közép-magyarországi regionális találkozó megrendezését, melyre 2006. május 20-21-én, Balassagyarmaton került sor.
 

Megyénkben a sok éven át megyei-és regionális döntők helyszíneként szereplő - váci Madách Imre Művelődési Központ mellé a százhalombattai Barátság Művelődési Központ csatlakozott, vállalva a gyermekszínjátszó megyei bemutatók egyik házigazdájának szerepét.
2006-ban tehát két időpontban:
április 1-jén Százhalombattán 11 csoport,
április 22-én Vácott pedig 21 gyermekszínjátszó együttes bemutatójának lebonyolítására került sor a nagyrendezvényeknek helyet adó társintézmények munkatársaival együttműködve. A Magyar Drámapedagógiai Társaság gondoskodott a helyszínenként kéttagú szakértői zsűri felkéréséről: Százhalombattán Tóth Erzsébet és Regős János, Vácott Kaposi József és Regős János értékelték, minősítették a produkciókat. A bemutatókat követően intézményünk szórakoztató, szabadidős programról gondoskodott a gyerekek számára, mert ez idő alatt a színjátszó csoportok vezetői a zsűri értékelésén vettek részt. Mód nyílt a bemutatott előadások elemzésén, értékelésén túl a színházi szakemberekből álló zsűritagokkal való konzultációra is, ami a rendezők (csoportvezetők) számára rendkívül hasznos és tanulságos volt.

Az új szellemben megrendezett felmenő rendszerű találkozókon az idén elmaradt az ünnepélyes eredményhirdetés, ami a korábbi években a győzteseknek diadalittas örömöt, a többi produkció tagjainak azonban többnyire kudarcot, csalódást jelentett. Mostantól a továbbjutást és a minősítést írásban küldi meg a Drámapedagógiai Társaság a csoportok vezetőinek, amiről aztán ők tájékoztatják együttesük tagjait. A bemutatókon minden csapat megkapta a részvételt igazoló emléklapot, megnézték és tapssal jutalmazták egymás produkcióját, és egyetlen egy gyermek sem érezte leforrázottnak magát. A bemutatók napján minden játszó jutalma a felszabadult játék öröme, a tiszta versengés, a bemutatkozás, az együttlét, a fesztiváli hangulat volt. Csupa vidám, mosolygós, a fellépés izgalmától kipirult arcot láttunk, a csalódottság könnyei most elmaradtak. Az idei megyei bemutatókon úgy éreztük, hogy ez a forma jobb, egészségesebb. Később azonban a csoportok vezetőitől eltérő véleményeket is hallottunk. Többek tapasztalatai szerint a gyerekek szorongtak, alig várták a Drámapedagógiai Társaságtól érkező híreket. E tekintetben tehát a végleges módszer kialakítása 2007-re várható.

A MDT finanszírozásával mindkét helyszínen meleg ebéddel láttuk vendégül a résztvevő csoportokat és kísérőiket, ami az egész napos rendezvényen mindenkinek nagyon jól esett.

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés