PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
Pest megye gyermekszínjátszói
Pest megye gyermekszínjátszói népesítették be 2006. szeptember 16-án a Bagi Általános Iskolát, a Művelődési Ház színpadait és az intézmény előtti teret, hogy a Zamárdiban július 27. és augusztus 3. között lezajlott színjátszó táborban született nyolc produkciót - a Zamárdi Gyümölcsöket - felelevenítve bemutassák egymásnak és az érdeklődőknek.


Rendezők és színjátszók tettek ismét tanúbizonyságot ügy- és játékszeretetükről, elhivatottságukról és a közösséghez való tartozás nehézségeket is legyőző erejéről. Ugyanis mindössze egyetlen délelőtti próba elegendő volt számukra ahhoz, hogy az új helyszínen minden nyári alkalmi társulat színpadra lépjen és - esetenként beugrókkal pótolva a hiányzó szereplőket - csoportjuk igazi előadással örvendeztesse meg társait és vendégeiket.
Tartalmas, igazi baráti találkozásnak voltak részesei, akik szombaton Bagra látogattak. Az előadások szünetében felcsendülő „színjátszós dalok" is, - melyeket az időközben felnőtté vált színjátszók vezetésével kicsik és nagyok összekacsintva énekeltek - minden vendég számára az ő összetartozásukat üzente.







Képek az előadásokról:

Jelenet a Galuska László Pál írása nyomán Kis Tibor és Majsai László rendezte: Fehér ló fia c. előadásbólAz időjárás is kedvezett a színjátszóknak, a szabad térre rendezett előadásokat szikrázó napsütésben élvezhette a közönség

1. Jelenet a Galuska László Pál írása nyomán Kis Tibor és Majsai
László rendezte: Fehér ló fia c. előadásból

2. Az időjárás is kedvezett a színjátszóknak, a szabad térre rendezett
előadásokat szikrázó napsütésben élvezhette a közönség.

Shakespeare: Tévedések vígjátékának egyik jelenete, rendező: Buzogány Márta és Barcs ÁgnesDerül a közönség

3. Shakespeare: Tévedések vígjátékának egyik jelenete, rendező: Buzogány
Márta és Barcs Ágnes.

4. Derül a közönség.

Odaadó figyelem - „A másik csapat produkciójából sokat tanulhat egy igazi színjátszó...Játszani öröm! - Plautus: A bögre c. művét Kovács Éva állította színpadra

5. Odaadó figyelem - „A másik csapat produkciójából sokat tanulhat egy
igazi színjátszó...".

6. Játszani öröm! - Plautus: A bögre c. művét Kovács Éva állította
színpadra

Jelenet Kányádi Sándor: Az elveszett követ c. művének Kulik Szilvia és Szendrey Éva rendezte előadásábólMóricz Zsigmond: A fehér ló című verses meséjét színpadra állította Teleki Zsuzsanna

7. Jelenet Kányádi Sándor: Az elveszett követ c. művének Kulik Szilvia és
Szendrey Éva rendezte előadásából.

8. Móricz Zsigmond: A fehér ló című verses meséjét színpadra állította
Teleki Zsuzsanna.

Közös éneklés a „vénekA Kovácsné Lapu Mária rendezte Mándy Iván: Csutak című darab egyik pillanata

9. Közös éneklés a „vének" irányításával.

10. A Kovácsné Lapu Mária rendezte Mándy Iván: Csutak című darab egyik
pillanata.

Fodor Mihály Vicinális címmel saját írását állította színpadra alkalmi társulatávalFodor Mihály Vicinális címmel saját írását állította színpadra alkalmi társulatával

11-12. Fodor Mihály Vicinális címmel saját írását állította színpadra
alkalmi társulatával.

 
-Gaál Anna-
 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés