| A Pest Megyei Közművelődési Intézet táborai 2007-ben |
|
Gyermekszínjátszó tábor - Zamárdi, augusztus 2-9.; Amatőr képzőművészeti alkotótábor - Szálka, július 23 - 29.; Pest megyei népi hímző és szövő tábor - Szada, augusztus első felében. Ezen a nyáron augusztus 2-9. között, 8 napon át ismét Zamárdiban, a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány táborában 130 gyermekszínjátszó dolgozik majd és készít új produkciókat. A szakmai munka most is Pest megye kiváló színjátszó-rendezői irányításával valósul meg, akik munkáját - asszisztensként, gyermekszínjátszó-rendezők és hajdani színjátszók segítik. Az évek során valódi közösséggé kovácsolódott táborozók sorába korlátozott számban még elfogadunk jelentkezéseket, melyeket az elmúlt év gyakorlatának megfelelően – a színjátszó csoportok vezetőinél lehet jelezni. xxx Terveink szerint 2007. július 23 - 29. között a Tolna megyei Szálka községben, Pest megye amatőr képzőművészei részvételével szervezünk alkotótábort. Ez az egy hetes együttlét egyben megalapozza a megye amatőr képzőművészeti életének felpezsdítését és megsegítését célzó 2007. szeptembere és 2008. májusa között megvalósuló képzéssort. xxx A Népi Mesterségek Pest Megyei Egyesülete intézetünkkel együttműködve idén immár a negyedik évben rendezi meg a Pest megyei népi hímző és szövő tábort. |



















