| Pesti Vármegyeháza Díszudvarának nyári eseményei |
![]() A belvárosban lévő Pesti Vármegyeháza területét a megyegyűlés 1697-ban vásárolta meg. A megyeháza jelenlegi klasszicista formáját 1805 és 1842 között, három különböző építész tervei alapján, három fázisban megvalósuló építkezések, majd az 1945-48 közötti felújítás során kapta. Jelenleg is Pest Megye Önkormányzatának székhelye. A reformkorban a megyeháza falai között megfordultak a kor neves politikusai, költői, mint Kossuth Lajos, Széchenyi István, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc. A legújabb korból pedig, Kosáry Domokos akadémikus dolgozott a házban. Az épület Budapest egyik legszebb klasszicista épülete, díszudvara nyáron zenei koncertek helyszíne. A Díszudvar 2010. évi nyári eseményei Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7. 2010. július 29. (sütörtök) 20.00 óra Holdfény Estek 2010 - Hegedűs Endre zongoraművész szólóestje Műsor: Négykezes: Beethoven: Nyolc variáció Waldstein grófnő témájára, WoO 67 Schubert: Három katona induló, op. 51 Grieg: Peer-Gynt I. szvit, op. 46 Mendelssohn: Noktürn és nászinduló a Szentivánéji álomból, op 61 Fauré: Dolly, op. 56 Debussy: Kis szvit Liszt: Les Préludes 2010. augusztus 3. (Kedd) 20.00 óra 13. Belvárosi Sambosi Jazzfesztivál Koncert: I. rész: Pozsár Eszter Trans-Formation „Véda” kertje II. rész: Kozma Orsi (ének) Quartet – jazz Vendég: Tilia vonósnégyes 2010. augusztus 5. (csütörtök) 20 óra 13. Belvárosi Sambosi Jazzfesztivál Koncert: I. rész: Oláh Tzumó Árpád – zongora, Jónák Ákos – bőgő, Szoszó Lakatos – altszaxofon II. rész: Felly K – ének „Jazz és Tűsarok” Project 2010. augusztus 6. (péntek) 20.00 Pikó és Bandája – kalotaszegi népzene 8 előadásból álló népzene (világzene) jazzkoncert sorozatot 4 koncertnapon önálló produkcióként újra 13. Alkalommal (a régi helyszínen) rendezi meg a Sambosi Bt. A műsor- és szereplő változás jogát fenntartják! 2010. augusztus 19. Pest Megyei Szimfonikus Zenekar koncertje Műsor: Mozart: D-dúr Hegedűverseny Mozart: C-dúr fuvola-hárfa verseny Linzi Szimfónia Közreműködik: Környei Zsófia - hegedű Iván Petra - hárfa Claudio Marinone – fuvola (Olaszország) 2010. augusztus 26. Holdfény Estek 2010 - Hegedűs Endre zongoraművész szólóestje Schubert: B-dúr impromptu, op. 142 No. 3 Schumann: Szimfonikus etűdök Erkel–Liszt: Hattyúdal és induló a Hunyadi László c. operából Liszt: 104. Petrarca szonett Donizetti–Liszt: 3 fantázia a Lammermoori Lucia c. operából: Induló és cavatina Keringő-capriccio (másik téma a Párizsi nő c. operából) Hatos |




















