PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
Cím: 2370 Dabas, Szt.          István u. 58.
Telefon/fax: 233-6910
E-mail: pmki@pmkult.hu

csik

Információk Pest megyéről

PEST MEGYE


Pesti vármegyeháza bemutatása >>>

Pest megye földrajzi elhelyezkedése:

Pest megye Magyarország középső részén, a fővárost körülölelően helyezkedik el. A megye nagysága 6394 km2, területén, Pusztavacs határában van az ország mértani középpontja. Határa a történelem során gyakran változott, mai alakját és kiterjedését 1950-ben nyerte el. Lakossága napjainkban növekszik, 2004-ben meghaladta az egymillió 120 ezer főt. Budapest, az ország fővárosa egyben Pest megyének is történetileg kialakult székhelye.

A megye több tájegység találkozásánál fekszik, így domborzata igen változatos. Az északnyugati és az északi területek a Dunántúli- és az Északi-középhegység részét képezik, ahol dolomit és vulkáni eredetű kőzetek egyaránt előfordulnak. A hegyvidéket vadban gazdag erdőségek borítják. Közülük is kiemelkedik a Pilisi Tájvédelmi Körzet a Pilisi Parkerdővel. Itt van a dunántúli országrész második legmagasabb pontja, a 757 méteres Pilis. Észak-déli irányban kettészeli a Duna is, amelynek ide eső száz kilométeres szakasza a magyarországi rész negyede. Nemcsak maga a festői folyam, hanem az általa nagy munkával épített szigetvilág is páratlan természeti értéket képvisel, a Dunakanyartól a Csepel-szigetig. A folyóvizek közül említést érdemel az északon a Dunába torkolló Ipoly, valamint a térség keleti végein a Tisza felé siető Galga és Tápió. A megye túlnyomó része az Alföldhöz tartozik.
A megye hegyvidéki területei az átlagosnál csapadékosabbak és itt a nyári forróság és a hőmérséklet ingadozása is jóval kisebb, mint az Alföldön.

A fővárosból kiinduló sugaras rendszerű országos közlekedési hálózat az ország különböző pontjairól vasúton és közúton egyaránt könnyen megközelíthetővé teszi Pest megye településeit. A megyén áthalad az M1, M3, M5, M7 autópálya, az M0-s körgyűrű és a Budapestre érkező valamennyi vonat.
A főútvonalak mentén jelentős kereskedelmi központok, ipari területek, ipari parkok létesültek. Az infrastruktúra jó kiépítettsége és a stratégiai fontosságú földrajzi fekvés mellett a helyi munkaerő magas képzettsége is oka annak, hogy a regisztrált vállalkozások és vállalatok száma, valamint a hazai és külföldi tőkebefektetések mértéke 1990 óta folyamatos növekedést mutat.
A megyében több mint 100 középfokú oktatási intézmény és hat egyetem, illetve főiskola működik. A megye sokszínű művészeti és kulturális életében Szentendre, amely a leggazdagabb múzeumokban, állandó és időszaki kiállításokban, különösen vonzó idegenforgalmi szerepet tölt be. A megye kiemelt idegenforgalmi tájegysége a festői szépségű Dunakanyar, amelynek szinte folytatása a Csepel sziget és a Ráckevei Duna-ág.


Történelme:

A honfoglalásig:

A honfoglalás idején a megye tájföldrajzi képe hasonlított a maihoz azzal a különbséggel, hogy a hegy- és dombvidék erdőségei mélyebben benyúltak a homokos síkságba, egészen Nagykőrösig, a tájék gazdagabb volt vizekben, a Duna régi ágában Ócsa irányában vízi úton is lehetett közlekedni.
A honfoglalást megelőző időben itt élő emberek nyomát a régészeti lelőhelyek tanúsítják, őrzik. A kőkor különböző szakaszaitól kezdve a rézkor, a bronzkor és a korai vaskor e tájon hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó népcsoportjainak emlékei megyénkben is előkerültek. Legnevezetesebb közülük a badeni kultúrához tartozó (ie. 2000 körüli) budakalászi agyag kocsiedény, és az ún. Vatyai kultúra (ie. 1700-1400) eszközei. A szkíták lovaspásztor népe legkésőbb a Kr.e. VI. század végén szállta meg a Duna bal partját, ebből az időből maradt ránk a Tápiószentmárton határában talált szkíta aranyszarvas. A kelták Kr.e. 300 körül érkeztek a megye területére. Krisztus születése előtti évtizedekben a Dunakanyarban az eraviszkuszok, tőlük délre a kelta anartusz törzs élt. Kr.e. 11-től a megye Duna jobb parti része már a római birodalom Pannónia provinciájának része lett, építészeti kultúrájuk legjelentősebb emlékei Aquincumban és Szentendrén láthatóak. A bal parti részt a szarmata-jazigok, majd rövid ideig a kvádok uralták. A rómaiak helyét a hunok foglalták el, majd Attila halála után a gepidák, keleti germán népek és a longobárdok, végül az avarok szállták meg a Dunakanyart.

A magyar honfoglalás (Kr.u. 895-900) után megyénkben - elsősorban a sík vidéken - sűrű településrendszer jött létre. A Duna menti részen két fejedelem osztozott. Kurszán főfejedelem szállásterülete lett a római kori, az egykori Aquicumtól, Óbudától északra eső rész, Árpádé a környező Duna menti sáv a Csepel-szigettel együtt. Kurszán 904-ben bekövetkezett halála után az elhunyt tisztsége és területe Árpádé lett, leszármazottai a megye jelentős részét birtokolták.

A megye rendszer, Pest megye kialakulása:

A megyéket az első király, Szent István szervezte, alkotta meg. Pest megye kialakulása szakaszosan történt. Az ezen a tájon létrehozott közigazgatási egység Szent István uralkodása (997-1038) elején a Duna két partján fekvő Visegrád megye volt. Magában foglalta a későbbi Pilis és Pest megyék területét, a Csepel szigetet és Esztergom megye Duna jobb parti részét. Visegrád megye központja hamarosan, a XI. század legelején átkerült Esztergomba, majd a későbbiekben ez a megye feldarabolódott.

A pilisi és a Csepel-szigeti ispánság önállósodásával egyidőben Visegrád megye maradék részén Pest megye, mint Duna két parti megye jött létre. Névadója az eleinte muszlim kereskedők és szlávok által lakott település, Pest városa volt, ahova még a tatárjárás előtt, jelentős számú német lakosság is betelepedett.
A "Pest megye" megnevezés először 1255-ből ismert. Szolgabírók 1322-ben jelennek meg először. Ispánt ennek a megyének az élére se nevezett ki a király. A megyei törvényszéket az alnádor vezette 1342-ig, ameddig Budán székelt. Utána magukra maradtak a megyeiek. Az 1450-es évektől egészen a török hódoltságig a megye székhelye üllőn volt.
A két megye, Pilis és Pest megye különleges, ispán nélküli állapota mások számára vonzó lett, ezért a környező megyék birtokosai a XV. században sorra kérték falvaik átcsatolását Pesthez, illetve Pilishez. A két megye határa a XV. század végére állandósult.

A Csepel-szigeti ispánság, mint önálló ispáni egység a középkor végéig megmaradt. Nem ismeretes, hogy mikor, de bizonyosan Hunyadi Mátyás uralkodásának végén felszámolták az ispánság különállását, a királyi uradalom nagyobbik részét Pest megyéhez, kisebbik részét Fejér megyéhez csatolták.

1526 után Pest, Pilis, és Solt megye a török hódítás áldozatául esett. A megyei közigazgatás elmenekült. Először Heves megyében, majd Nógrád megyében talált új otthont, legutoljára Füleken, Fülek várában. 1569-ben a solti széket a bírósági ügyeket illetően Pest megyéhez csatolták. 1638-ban a hódoltsági területen létrejött a jobbágy-parasztság sajátos önvédelmi szervezete, a parasztvármegye. Mindenek előtt feladata volt a közbiztonság megőrzése, a vásárok védelme, az adókat a királyi részre szállítók személyes biztonságának garantálása. Hadnagyait a nemesi vármegye közgyűlése választotta a parasztok jelöltjei közül.

Pest-Pilis-Solt vármegye hatóságának egyesülése a török uralom középső harmadának évtizedeiben gyakorlatilag megtörtént. Ezt a tényt 1659-ben törvénybe is foglalták. Kinevezték Wesselényi Ferenc nádor személyében az egyesített megye első főispánját. Ekkor kapott a megye címert és pecsétet. A főispáni széket 1848-ig, a nádori méltóság megszűnéséig Pest-Pilis-Solt vármegyében mindig - ha volt - a nádor töltötte be.
A felszabadító harcok gazdasági terhének java része az ország vállára nehezedett, s különösen Pest-Pilis-Solt vármegye immár gyéren lakott területeire. A lakosság óriási anyagi áldozattal segítette a szövetséges csapatok harcát. 1686-ban Buda, majd ezt követően a megye felszabadult a másfél százados török iga alól. Kiégett, kifosztott, elparlagosodott, elpusztult vidék várta az újjáépítők munkáját.

A török hódoltság után:

A török kiűzése után a megye viszonylag gyorsan benépesült. Visszatértek azok a középbirtokos nemesek - a Rádayak, Wattayak, Beniczkyek, Fáyak - akik a királyi részeken már korábban vezető szerephez jutottak. Vezető szerepüket hazatérésük után is megőrizték. Mellettük az ún. neoquistica comissio (újszerzeményi bizottság) tevékenysége következtében egy új birtokos réteg is kialakult (Grassalkovich Antal és társai). A királyi országrész különböző területéről vándorlás indult meg ebbe a megyébe is. Az elpusztult falvak sorra életre keltek, a beköltözők újra feltörték a parlagon kapott földeket. A birtokosok külhoniakat is telepítettek be. A mai megye területén élő szerbek, németek (svábok), szlovákok ősei ekkor jöttek erre a területre. A nemesi megye szervezete is visszaköltözött. Már 1697-ben székházat vásároltak Pesten, s a megyei közigazgatás azóta is ezen a helyen működik. A XVIII. század elején történt meg a megye belső felosztása négy járásra, nevezetesen a váci, a solti, a kecskeméti és a pilisi járásra, élükön a szolgabírákkal. A ma is funkcionáló klasszicista - ma már jeles műemlék - új vármegyeházát a megye közönsége három részletben 1804-1841 között építtette meg, Hild János, Hofrichter József és ifj. Zitterbarth Mátyás tervei alapján.

A kuruc szabadságharcban a megyének csak a pesti oldala vett részt. Battyán János csapatai Pestet illetve Budát nem tudták elfoglalni. A kuruc megye hatósága a harcok kimenetelétől függően székhelyét állandóan változtatta. A labanc megye képviselői Budán tartózkodtak. A szabadságharc ideje alatt a megye ismét elnéptelenedett, visszatelepülése 1760-ig tartott. Sokan külföldről érkeztek a már-már kihalt falvakba. A természetes szaporulat és a bevándorlás következtében 1718-1744 között a megye népessége megkétszereződött, majd 1760-ig még ötven százalékkal növekedett.

Pest megye a polgári átalakulásáért, a nemzeti nyelvért vívott harcban:

A felvilágosodás eszmevilága a nemesek és az értelmiségiek körében gyorsan tért hódított. Tessedik Sámuel és Hajnóczy József, a Laczkovitcs testvérek neve és munkásága mind a megyében, mind országosan rövid idő alatt ismertté vált. Pest megye a XVIII. század végére polgári átalakulásáért, a nemzeti nyelvért vívott rendi harcok vezérmegyéje lett. Ezeknek a küzdelmeknek az élén az a jómódú protestáns köznemesség állt, amely az ellenreformáció évtizedeiben kovácsolódott egységessé, és a Ráday, a Prónay és a Podmaniczky család vezetésével hazai viszonylatban is irányító szerephez jutott. Vidéki kastélyaik a kulturális és tudományos élet központjai ekkor - szerepüket a fővárossá fejlődő Pest csak évtizedek múlva veszi át.
Ez a köznemesség kezdetben maga is jozefinista volt, de a birodalmi beolvasztó törekvések és a magyar nyelv ügyében később szembekerült az uralkodóval. A napóleoni háborúk idején beköszöntő gazdasági konjunktúra éveiben a politikai küzdelmek lanyhultak, ám újult erővel támadtak fel az 1820-as évektől kezdve. A változásokat sürgető reformmozgalom élére ismételten Pest megye került. Ezt központi fekvése, valamint a vezető nemesi réteg elevensége, korszerű szemlélete okozta, s az a tény, hogy az ország fővárosa és a megye székhelye ugyanaz a város, Pest volt. A pesti polgárság ekkor még nem volt elég erős, de maga mögött érezte a megye közjogi tekintélyét, az viszont szószékre lelt a városban, amely ekkorra az ország gazdasági, kulturális életének centrumává fejlődött.
Mindezek következtében azok az intézmények, amelyek létrehozását a megye kezdeményezte és sürgette, megvalósulásuk után országos jellegűvé váltak (vakok intézete, első hazai takarékpénztár, Nemzeti Színház, műegyetem). 1846-ban Pest és Vác között 1847-ben Pest és Szolnok között megindult a vasúti forgalom.
Széchenyi István 1831-ben azért választatta meg magát Pest megye táblabírájának, hogy személyesen vehessen részt a megyegyűlések munkájában. Mellette Fáy András, Ráday Gedeon, Nyáry Pál, később Kossuth Lajos és társaik voltak a vezéralakok. 1836-ban, amikor a Törvényhatósági Tudósításokat be akarták tiltani, védnökséget felette a megye vállalt.
A reformkori országgyűlésekre a megye rendre meghatározott és kezdeményező programmal küldte követeit (közteherviselés, örökváltság, népképviselet, felelős nemzeti kormány bevezetése, illetve követelése). 1847. október 18-án Pest vármegye Kossuth Lajost választotta meg országgyűlési követévé.
Az 1848-1849. évi szabadságharcban jelentős részt vállalt a megye. Kossuth első toborzó beszéde Cegléden hangzott el. A megyeiek a honvédség részére jelentős összegű külön adót és 6200 újoncot szavaztak meg. A magyar honvédség híres tavaszi hadjárata legnagyobb sikereit a megye területén aratta (Tápióbicske, Isaszeg, Vác).

A szabadságharc bukása és a kiegyezés után:

A szabadságharc bukása után a Habsburg abszolutizmus - azért, hogy megszüntesse a vármegyét, amelyik a nemzeti kibontakozás és önvédelem alkotmányos bázisa volt - a bevezetett kerületi rendszerben két részre szakította a megyét, egy Pest-Pilis és egy Pest-Solt területre.
Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezés nyomán a megyerendszer is helyreállt. Pest-Pilis-Solt vármegyéhez 1876-ban a vármegye-reform keretében hozzácsatolták a Kiskunságot.
A kiegyezés után a megyében, illetve annak egy részén a polgári fejlődés hatalmas lendületet vett. A világvárossá növekvő Budapest egy időre elszívta és befogadta az agrárnépesség munkaerő feleslegét. A főváros és közvetlen környékének ipara, nagyipara ezekben az évtizedekben épült ki. Pestet, Budát, Óbudát a Margit-szigettel Budapest fővárossá 1873-ban egyesítették - az utóbbi kettőt a - a megye „kebeléből kiszakítva”. A lakosság száma a fővárosban és környékén rohamosan nőtt. Pesten és Budán 1880-ban 370 ezren laktak, 1910-ben már 881 ezer ember élt itt. Újpesten 1869-ben alig 7000 ember lakott, 1920-ban a lakosság megközelítette a 60 ezret.

Az erőteljes és igen gyors ipari fejlődés, ezzel párhuzamosan az ipari munkásság létszámának növekedése, mellette egyfelől a mezőgazdaság átalakulása (a főváros és környéke ellátása, a filoxéra utáni nagyarányú homoki szőlőtelepítések), másfelől - elsősorban a fővárostól távol eső részeken - annak stagnálása felerősítette a társadalomban meglévő feszültséget. Az 1905-ös kormányzati válság idején - amikor Pest megye vezetésével a vármegyék sorra megtagadták a kormányrendeletek végrehajtását - a munkásság is egyre nagyobb számban szervezte sztrájkjait, tüntetett az általános és titkos választójogért. A falvakban pedig újra fellángoltak az aratósztrájkok.

A világháborúk időszaka:

Az első világháború megpróbáltatásai még nehezebbé tették az emberek tízezreinek helyzetét, sokukat a nyomorba taszítva. A vesztes háború, és az azt követő durva ország csonkítás csak növelte a gondokat és az elkeseredést. Az őszirózsás forradalom után a hatalmat átvevő Tanácsköztársaság főváros melletti legerősebb bázisa - ahogy a kortársak nevezték - a Vörös Pest Megye lett. A bevezetett proletárdiktatúra, mint megoldás a felhalmozott bajok orvoslására bel-, s külpolitikai téren egyaránt bukásra volt ítélve a Vörös Hadsereg honvédő harcaival együtt.

A második világháború alatt és különösen a végén Pest megye sok kárt szenvedett. A főváros hosszan tartó ostroma fokozta az addigi veszteségeket. 1945 elején megalakult Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Nemzeti Bizottsága. A testület kezébe vette a földreform végrehajtását és az újjáépítés szervezését. Pest megye Törvényhatósági Bizottsága 1945. május 14-én alakult újjá.
1950-ben 23 peremvárost és községet csatoltak a fővároshoz, így létrejött Pest megye jelenlegi közigazgatási határa. A megyében 1950 októberében alakultak meg a helyi tanácsok, ezzel a közel több mint félezer éves községbírói szervezetek megszűntek. Ekkor Pest megye 181 községe és 4 városa 11 járásba osztva élte életét.
Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elsősorban a megye városaiban, a Budapesthez közeli településeken és a fővárosba dolgozni járók vettek részt. Az intervenció azonban gyorsan leverte a forradalmat, mielőtt eredményei bárhol is megszilárdultak volna.

A rendszerváltás után:

Az 1990. március 25-én és április 8-án lezajló, és rendszerváltást hozó országgyűlési választások után a szeptemberben megtartott helyhatósági választások eredményeként december 14-én megalakult Pest Megye önkormányzatának Közgyűlése.
Ma Pest megye lakossága 14 statisztikai kistérségben, 187 településen - amelyek közül 40 város - éli mindennapjait.

1569. december 4-én foglalták törvénybe Pest-Pilis-Solt vármegye létrejöttét. Pest Megye önkormányzatának Közgyűlése, tisztelegve a megye dicső múltja előtt, ezt a napot Megyenappá nyilvánította, s minden év ezen napján nyújtja át a megye kitüntetéseit az arra érdemeseknek. Ekkor adományozzák oda a Pest Megye Díszpolgára címet és a Pest Megye Művészetéért díjat. Ezen a napon vehetik át a kitüntetettek a Pest Megyei Népművelők Egyesülete által 1996-ban alapított Fekete Dió Díjat, amely a megye közművelődési szakembereinek összetartozását jelképezi. A díj a pesti Vármegyeháza Díszudvarában található feketedió fáról kapta a nevét, amely a nehéz időkben is termést hoz. A Fekete Dió Díjat azok a közművelődési szakemberek és azok a közművelődési intézményi kollektívák nyerhetik el, akik kiemelkedő szakmai színvonalú teljesítményt nyújtottak működési területükön, a településük és a régiójuk közösségi művelése fejlesztésének szolgálatában.
A Pest Megyei Népművészeti Egyesület alapította Pest Megye Népművészetéért Díjat szintén a Megyenapon adják át a megyében több éve kimagasló teljesítményt nyújtó szakembereknek illetve együtteseknek.

(A megye történetének összefoglalásához felhasználtuk a Pest Megyei Levéltár honlapján található történeti leírást: www.pestmegyeileveltar.adatpark.hu)

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés