|
A magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért. Az Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány, a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház, Veresegyház Város Önkormányzata és a Pest Megyei Közművelődési Intézet támogatásával, „ANYÁM FEKETE RÓZSA” címmel, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozóját, nem hivatásos versmondók számára.
Színművészeti Főiskolát végzettek és színművészeti képzésben résztvevők nem vehetnek részt a találkozón. Az Édesanyák tiszteletére meghirdetett versenyen gyermek (12-15 év), ifjúsági (16-21 év), felnőtt (22-65 év), valamint szép korú kategóriában (66 évtől) lehet indulni. A Radnóti-díjas versmondók, az elődöntőket követően, a döntőn meghívottként vesznek részt, és külön díjazásban részesülnek. 2009-ben is meghirdetjük 15 éves kortól az énekelt vers kategória versenyét. (Egyéni jelentkezőket, tehát szólistákat várunk.) A jelentkezőknek három verset, vagy prózát kell megjelölni, melynek kortárs magyar, vagy világirodalmi alkotásnak kell lennie (XX-XXI. század). Ezen túl jelentkezhetnek a magyar népköltészet remekeivel. A zsűri bármelyik művet kérheti az indulótól. Az előadott mű időtartama nem haladhatja meg az öt percet. (A zsűri időn túl megköszönheti a fellépő produkcióját!) A versenyzők más országos versenyeken helyezést elért produkciókkal nem nevezhetnek. Nevezési határidő a Pest megyei versmondók számára a veresegyházi elődöntőre: 2009.április 05. A határon túli versenyzők részére az elődöntők anyaországukban lesznek, (Léván, Kishegyesen, Szatmárnémetiben, Erdőszentgyörgyön, Kolozsváron), a további külföldi helyszínekről és időpontokról (Ukrajna, Szlovénia) a jelentkezések beérkezése után adunk tájékoztatást. Az EU tagállamokból és a tengeren túlról jelentkezők külön meghívást kapnak. A magyarországi elődöntők helyszínei: Budapest, Debrecen, Miskolc, Eger, Salgótarján, Székesfehérvár, Szolnok, Kaposvár, Bátonyterenye, Nagykanizsa, Szombathely, Kiskunfélegyháza, Veresegyház, Erdőkertes. Jelentkezésüknél kérjük jelezzék a választott települést. A visszaigazoláskor fellépésük pontos helyszínét közöljük. Az énekelt vers kategóriában valamennyi jelentkezőt a budapesti elődöntőre hívjuk meg. A döntő és gála időpontja: 2009. május 1-2-3. (Információ: Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány Telefon: 06 20 357 7548., Tel. és Fax: 06 28 476 708 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Látogassák honlapunkat: www.afr.hu A döntő helyszíne: Váci Mihály Művelődési Ház, Veresegyház Köves utca 14. A döntőbe jutott versenyzők részére szállást és étkezést biztosítunk, vendégeket előzetes bejelentés alapján, korlátozott számban, önköltséges alapon fogadunk. Díjazás: Fekete Rózsa Díj Minden kategóriában: 60-50-40 ezer forint értékű jutalom. A szponzorok által felajánlott különdíjak Jelentkezésüket az Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány (2113 Erdőkertes Pf.23.) címére küldjék, vagy faxon és e-mail-en a fenti címre. Kérjük, közöljék - a mellékelt jelentkezési lapon - nevüket, életkorukat, pontos lakcímüket, telefonszámukat, valamint a versek, prózák szerzőit és címeit. (Az adatokat kérjük, hogy nyomtatott nagybetűvel írják!) Bővebb információ és a jelentkezési lap honlapunkról letölthető. Kérjük adója 1%-ával támogassa alapítványunkat! Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány Bankszámla szám:66000011-11058698 Adószám: 18686050-1-13 Eddigi támogatásukat köszönjük. A rendezők célja, hogy meg-megállni alig tudó korunkban az anyákra - így önmagunkra is - irányítsuk kapkodó figyelmünket, hogy ne fájhasson a „semmi”. Dániel Kornél főrendező alapítványi titkár |