| Egész életen át tartó tanulás program |
|
Az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programját Magyarországon koordináló Tempus Közalapítvány tisztelettel meghív minden érdeklődőt a 2010. évi pályázati felhívásainkhoz kapcsolódó Leonardo információs napra, melynek célja, hogy bemutassa a Leonardo da Vinci alprogram innovációtranszfer pályázattípusában rejlő lehetőségeket, ismertesse annak szabályait, és a pályázás menetét, illetve projektpéldán keresztül mutassa meg a gyakorlati megvalósulást.
(További információ hamarosan honlapjukon: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=599) Az Egész életen át tartó tanulás program (Lifelong Learning Program – LLP) adja a szakmai keretét az innovációtranszfer pályázattípusnak, amelynek célja, hogy korábbi Leonardo da Vinci vagy más forrásokból megvalósult projektek, egyéb szakmai fejlesztések eredményeként létrejött jó gyakorlatok átvételét és beépítését támogassa a hazai szakképzés rendszerébe. Tágabb értelmezésben a szakképzés területén működő intézmények a jó gyakorlatok átvételével, a képzési tartalmak és általában a képzések minőségének javításával az európai szakképzési rendszerhez való kapcsolódásukat erősítik. Az információs napra várják azok jelentkezését, akik eddig még nem vettek részt innovációtranszfer projektben, de érdeklődnek a lehetőség iránt és tájékozódni szeretnének, azonban tapasztaltabb pályázóinknak is nyújthat újdonságot, hasznos információt, inspirációt a rendezvény. Az információs nap időpontja: 2009. november 19. 10:00- 13:00 Az információs nap helyszíne: Tempus Közalapítvány, 1093 Budapest, Lónyay utca 31., Brüsszel terem A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes on-line regisztráció szükséges, melyre a Tempus Közalapítvány honlapján a rendezvények menüpont alatt nyílik lehetősége 2009. november 16-ig: (Amennyiben problémája merülne fel az on-line regisztrációval, akkor e-mailben regisztráljon az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre). PROGRAM: 10:00 – 10:10 Megnyitó – Budayné Szentes Dorottya, Tempus Közalapítvány 10:10 – 10:30 Az Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogramja és pályázattípusai Budayné Szentes Dorottya; Tempus Közalapítvány 10:30 – 11:15 Az innovációtranszfer pályázattípus: - a 2010. évi pályázati felhívás prioritásai, - a pályázás formai és tartalmi követelményei, - a transzfer és az adaptáció gyakorlati kérdései Jakabné Baján Ilona; Tempus Közalapítvány 11:15 – 11:30 Szünet 11:30 – 12:40 Gyakorlati példák: futó és lezárult projektek munkamódszerei, tapasztalatai a 2007-es és 2008-as pályázati körből: - Connect the TEachers to reach and teach the NEt GENeration 2008; Hartyányi Mária oktatási igazgató, PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft. 12:40 – 13:00 Kérdések Helyszín: Tempus Közalapítvány, 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Brüsszel terem Időpont: 2009. november 19. |


















