| Felhívás "A kultúra változásai – Válság és kultúra" című konferenciára |
|
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus országos közművelődési konferenciát rendez A kultúra változásai – Válság és kultúra címmel.
Időpontja: 2007. február 17. (szerda) 10 óra helyszíne: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 1011 Budapest, Corvin tér 8. (A Budai Vigadó színházterme) Reméljük, a konferencia témái segítséget jelentenek és eligazítást adnak a közművelődés területét is sújtó gazdasági válság hatásainak kivédéséhez. A korábbi évekhez hasonlóan tisztelettel kérjük, hogy a térségükben dolgozó, kistelepüléseken élő kollegáikat értesítsék a konferencia programjáról, továbbítsák meghívásunkat, hogy minél többen találkozhassunk. Az előadások után lehetőség nyílik kérdések föltevésére és azok megválaszolására. Szívesen vesszük, ha kérdéseiket előre, írásban elküldik a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre. A programok az alábbiak szerint alakulnak és várhatóan 15 óráig tartanak. A kultúra változásai – Válság és kultúra 10.00 óra Bevezető - köszöntő Borbáth Erika főigazgató, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 10.20 óra A kultúra változása – változások kultúrája Előadó: Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, az MTA Szociológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadói 10.50 óra Kultúra és gazdaság Előadó: Balázs Géza tanszékvezető, egyetemi tanár, ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék 11.20 óra Kríziseink és kiútjaink Előadó: dr. Kádár Zsolt esperes szünet 12.15 órától 13.30 óráig Kirakatban a kistérség – Dombóvári kezdeményezés Előadó: dr. KristonVízi József igazgató, Helytörténeti Múzeum, Dombóvár Értéket mindenkinek – Érdi példa Előadó: T. Mészáros András polgármester, Érd Martonosi Tamás tulajdonos, CBA Príma Érd Nagymákfa vonzásában Előadó: Gergye Rezső igazgató, Nagy Gáspár Kulturális Központ, Vasvár Önellátó település – A rozsályi út Előadó: Sztojka Zoltán polgármester, Rozsály Önellátó Túristvándi Előadó: Sira Magdolna polgármester, Túristvándi 13.30 órától Művelődési Intézmények, Megyei és Regionális Kulturális Szerveződések Országos Szövetsége „Ezüst Gyűrű-Díj”-ának átadása Átadja: Joós Tamás, a Szövetség elnöke, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója Kary József, a Szövetség alelnöke, az egri Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézmény igazgatóhelyettese dr. Say István, a Szövetség alelnöke, a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központjának igazgatója Vendéglátás Tisztelt Kollegák! A konferenciára történő jelentkezéseket legkésőbb feburár 13-ig várjuk! Fax: 06-1-201-5764, telefon: Kalmár Judit 06-1-225-6016, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levélcím: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 1011 Budapest, Corvin tér 8. Ez évben is kérjük, szíveskedjenek hozni az intézményük tevékenységét reprezentáló kiadványokból, hogy a jelenlévők így is tájékozódhassanak egymás programjairól. Hagyományosan itt szeretnénk átadni a konferencia résztvevőinek az MMIKL által készített Évkönyvet. Budapest, 2010. január 28. Tisztelettel és barátsággal: Borbáth Erika főigazgató |


















