| Pest Megyei Versmondó Nap |
|
A Pest Megyei Közművelődési Intézet az országos felmenő rendszerű versenyek időpontjához igazodva 2010. szeptember 25-én 10 órától rendezi meg a hagyományos Pest megyei versünnepet a Megyeházán.
2010. szeptember 25. (szombat) 10 óra, Megyeháza (1052 Budapest, Városház u. 7.) A program Pest megye amatőr ifjúsági és felnőtt versmondóinak találkozója, szakmai napja és egyben felmenő rendszerű verseny is, hiszen itt választja ki a zsűri azokat a versmondókat, akik a megyét képviselik majd például az Illyés Gyula Országos Versmondó Versenyen. Várjuk azokat a budapesti versmondókat is, akik szeretnének az országos versenyre továbbjutni, mert számukra is ez az előválogató. Részvételi feltételek: A versenyre 14 éves kortól lehet jelentkezni a Pest megyei versbarátoknak és az országos versenyre készülő budapesti versmondóknak. A jelentkezők a magyar és a világirodalom teljes köréből szabadon választhatnak 2 verset. Egy-egy mű előadásának terjedelme nem haladhatja meg a 4 percet. Az országos versenyre jelentkezőknek még nem kell a felhívás minden kritériumának megfelelni, de a zsűri kér egy-egy verset az országos kiírás szerint is.(Ez a felhívás megtalálható a www.pmkult.hu oldalon is.) Nevezési határidő: 2010. szeptember 18. Nevezéseket (jelentkező neve, életkora, elérhetősége, a művek szerző-cím felsorolása) a Pest Megyei Közművelődési Intézet címére küldhetik: 1052 Budapest, Városház u. 7. Fax: 06 1 318 6806, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
. További információ kérhető Szádváriné Kiss Máriától (e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, tel.: 06 20 264 4296) |


















