| Kultúrházak éjjel- nappal 2010 |
|
A képzőművészet a közművelődésben a központi témája az idei Kultúrházak éjjel- nappal akciónak, amelyben 2007 óta vesznek részt minden évben közművelődési intézmények a Kulturális Örökség Napjaihoz kötődve. Szeptember harmadik hétvégéjén, 18-19-én a tavalyihoz hasonló létszámban tartanak majd nyitva és rendeznek programokat, városnéző sétákat a benevezett intézmények és szervezetek.
Ötvennyolc településen nyolcvankilenc épület látogathatóságát biztosítják a szervezők úgy, hogy csaknem mindenütt rendezvények is zajlanak majd, elsősorban kiállítások, de ezeken kívül a legtöbb helyszín szórakoztató és ismeretterjesztő programokat is kínál. Sokan kapcsolódtak ahhoz az idei felhívásban megfogalmazott kéréshez, hogy lehetőleg készüljön valamilyen közös alkotás, a részvevők és a látogatók bevonásával. Többféle technikával ismerkedhet meg a közönség, többek között festéssel, foltvarrással, agyag megmunkálással, és lesz, ahol a környezetvédelem jegyében szemétből készítenek szobrokat. A Kulturális Örökség Napjai eredetileg európai kezdeményezésre indult épületlátogató hétvége, amely története során egyre inkább rendezvényeket is vonzott a helyszínekre, amit a hazai akció szervezője a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal örömmel fogadott. Az ő kezdeményezésükre és a Kulturális Központok Országos Szövetsége szervező munkájának köszönhetően egyre több kulturális intézmény csatlakozott és vált Kultúrházak éjjel- nappal néven részévé az országos akciónak immár négy éve, több közművelődési szakmai szervezet támogatásával, melyek közül idén a Magyar Népművelők Egyesülete tölti be a koordinátor szerepét. Szerencsére egyre több olyan közművelődést szolgáló épületünk van, amelyre büszkék lehetünk, hiszen sok kultúrabarát, gondos önkormányzat és tulajdonos újítja fel művelődési házát, vagy fog bele új építésébe, így néhány település kapcsolódni tudott a Magyarázom a házam alprogramhoz is, amelynek során a tervezők és használók együtt mutatják be a terveket és az elkészült épületet. Kellemes és tartalmas szórakozást ígér az egész országban valamennyi helyszínünk, amelyekről a www.kulturhazak.hu és a www.oroksegnapok.hu honlapokon tájékozódhatnak az érdeklődők. Forrás:Kultúrházak éjjel- nappal sajtóanyag Szerző:Gábor Klára |


















