PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
"Liszt Ferenc öröksége a mai zenei oktatásban” című konferencia Budakeszin
A Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából budapesti és pest megyei hatókörű oktatási-nevelési konferenciát szervez „Liszt Ferenc öröksége a mai zenei oktatásban” címmel.

Időpontja:
2011. november 23. (szerda) 9 óra

Helyszíne:
Erkel Ferenc Művelődési Központ
(2092. Budakeszi, Fő u. 108.)

A konferencia koncepciója:

A konferencia súlypontja a következő témák köré csoportosul: Liszt Ferenc helye és öröksége a mai oktatásban, az oktatási helyzet jelenkori változásai, a közoktatás fejlesztési irányai, az új közoktatási törvény, az oktatás terén – lehetőségekhez mérten – élen járó, alkalmazkodó intézmények előadása, fórum, tapasztalatcsere.
A konferencia a közös gondolkodás, jövőképalkotás és közös cselekvés lehetőségét adja meg, párbeszédet az intézmények között. Az intézmények segítséget kapnak ahhoz, hogy felkészülhessenek az új megoldások fogadására, beépítésére.

Tisztelettel kérjük, hogy értesítsék az intézmény zenetagozatos pedagógusait a konferencia programjáról, továbbítsák meghívásunkat a környező települések, kerületek iskoláinak, óvodáinak, művelődési intézményeinek és önkormányzatainak, hogy minél többen találkozhassunk.

A konferenciára meghívottak köre: a budapesti és pest megyei óvodák vezetői, óvónők, zeneiskolák, általános-, középiskolák, gimnáziumok igazgatói, pedagógusai, ének/zenetagozatos tanárai, önkormányzatok polgármesterei, kulturális-oktatási referensei, kulturális bizottságok elnökei és tagjai, művelődési központok, - házak, könyvtárak igazgatói, munkatársai és népdalkörök, kórusok vezetői, az ország különböző pontján működő Erkel Ferenc és Liszt Ferenc nevét viselő iskolák igazgatói, képviselői.

Az előadások után lehetőség nyílik kérdések feltevésére és azok megválaszolására. Szívesen vesszük, ha kérdéseiket előre, írásban elküldik az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.





Konferencia Fővédnöke:
Nógrádi Péter Erkel Ferenc díjas zeneszerző, Magyar Művészeti Akadémia tagja 

Konferencia menete:

09.00-09.30 Regisztráció

09.40-09.45 Megnyitó beszédet mond dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia Budakeszi Város polgármestere, Budaörs Kistérség Többcélú Társulás elnöke

09.45-09.50               Köszöntőt mond dr. Erdélyi-Kincses Andrea Budaörs Kistérség Többcélú Társulás Kistérségi irodavezetője

09.50-10.20               „A művészeti nevelés aktuális kérdései”
                                 Dr. Kaposi József címzetes egyetemi docens, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója

10.20-10.50               „ Romantika a zenében”
Bemutató óra a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola 8. a osztálya és Hraschek Katalin (Az iskola a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tagintézménye)

10.50-11.00                Kávészünet 

11.00- 11.30 „ Kodállyal Liszt felé - a magyar zenetörténet két géniusza” 
                                  Hraschek Katalin zenepedagógus, karnagy.

11.30-11.45                  Budakeszi Szivárvány Óvoda bemutatója 
                                   Előadó: Bokor Ildikó Zenei Munkaközösség vezetője 

11.45-12.45                 „Liszt és a fausti témakör” 
                                   Nagy Márta zongoraművész előadása
13.00-13.30    Ebédszünet (ebédet biztosítunk)

13.30- 14.10                „Liszt Párizsi koncertjei” 
                                   Szilasi Alex zongoraművész előadása
     Jelentősebb díjai: Kawai- díj 1995’, Kölcsey-díj 2005’, Akadémiai Klub Egyesület Művészeti Díj 2006’, Gramofon díj 2008’,   Chopen Passport 2010’, A Lengyel Kultúráért érdemrend 2011’

14.10- 14.20    Budakeszi Czövek Erna Alapfokú Művészeti Oktatási intézmény prezentációja Barcsik Hédi igazgató
                                      
14.20-15.30 Fórumbeszélgetés- összefoglaló
Az előadások összegzése, véleménycsere
Moderátor: Kovácsné Szél Mária, a kiváló minősítésű budapesti Molnár Antal Zeneiskola igazgatóhelyettese




A konferenciára a mellékelt jelentkezési lapot, legkésőbb november 18-ig (péntek) kérjük vissza küldeni postai vagy e-mail címünkre!

Fax/telefon: 0623/451-161, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  
Levélcím: Erkel Ferenc Művelődési Központ, 2092. Budakeszi, Fő u. 108.
Rendezvény koordinátora: Tóthné Fajtha Anita igazgatóhelyettes 
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Tel: 0630/37445-48

A konferencián való részvétel ingyenes. Előzetes jelentkezés szükséges.

Az intézmény megközelítése: Budapest, Moszkva térről induló 22-es vagy 222-es busszal a Gyógyszertár megállóig. Az intézmény a buszmegállóval szemben található. A busz 3-8 percenként jár, napszaktól függően. 

Távolsági buszok: 781, 784, 785, 786, 787, 789-es volánbusz (Budapest - Budakeszi - Páty - Zsámbék - Szomor - Gyermely- Tarján - Vértestolna - Tardos - Bajna - Nagysáp - Telki - Perbál - Budajenő - Tök) Gyógyszertár megálló


Budakeszi,2011-11-09


                                                                                          
                                                                                     Kocsis Liza
                                                                                               Igazgató








 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés