PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
Lehel László-Díj - Felhívás kitüntetési javaslat megtételére



A Lehel László-díj Alapítói felhívással fordulnak szakmabeliekhez és kívülállókhoz, hogy tegyenek javaslatot az általuk alapított Lehel László-Díj 2012. évi odaítélésére. A díjat az a népművelő, közművelődési szakember kaphatja meg, aki az ifjúság igényes művelődési és szórakozási lehetőségeinek megteremtésében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kimagasló eredményt ért el; vagy, aki a pályakezdő- vagy perifériára szorult kollégák számára lehetőséget adott, hogy kibontakozhassanak; illetve, aki a közművelődési szakma közösségéért, szakmai összefogásáért sikeresen tevékenykedett. 
A díj életmű elismeréseként is adható.
A díjat az Alapítók által felkért 5 tagú Bizottság ítéli oda minősített többségű szavazással. Az Alapítók évente csak egy díjat adományoznak.
A díjat minden év szeptember 27-én, Lehel László születésnapján a kitüntetett munkahelyén adja át a Kezdeményezők megbízottja a jelenlévő Kezdeményezők nevében. A díjátadási ceremónia nyilvános.
A díj maga, művész által tervezett érem, amelyen Lehel László arcképe van dombormű formában. Jelképezi az együttérzést, a kreativitást, az igényességet, a szeretetet, a segítőkészséget, a szolidaritást. Hátoldalába bele van vésve a dí-jazott neve és a kitüntetés éve. A díj mellé oklevél is jár, melyen a díjazott mélta-tása szerepel.
A felterjesztést írásban kell megtenni. (Kéretik papíros alapú és elektronikus formában is!) Ennek tartalmaznia kell a javasolt szakember adatait (név, lakás-cím, telefonszám), szakmai pályaívét röviden, valamint a javaslat indoklását; továbbá a felterjesztő adatait is (ld. melléklet: Felterjesztési javaslat).
A felterjesztés elküldésének határideje: 2012. március 31.
Cím: Romhányi András Budapest XIX. Baross utca 48. 1192, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
Budapest, 2012. január 12-én a Lehel László-díj Alapítói
 
*
Lehel László, népművelő 1974 óta dolgozott kulturális területen. A Petőfi Csarnok Ifjúsági Szabadidő Központ intézményének felépítője, szellemiségének megálmodója és megvalósítója. Szakmai munkásságára a nyitottság, a kreativitás, a színvonalas szakmai munka iránti elkötelezettség, az emberség és a kollégák segítése volt jellemző. Megkülönböztetett felelősséget érzett a felnövekvő generációk iránt. Magas színvonalú szakmai tevékenységét a közművelődési szakmában mindenki elismeri. Munkásságáért elnyerte - többek között - a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Ragyogó pályaívét 2003-ban bekövetkezett halála törte ketté.
 


 

Forrás: A Lehel László-Díj alapítói

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés