PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
"Reneszánsz daloskönyv" címmel magyar vers-, próza és énekmondó verseny

A meghirdető szervezetek célja, hogy a korszak nagy költőinek szellemét versekkel megidézze, s ezáltal a reneszánsz által hirdetett értékekre irányítsa a figyelmet.

A Magyar Versmondók Egyesülete
és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

„Reneszánsz daloskönyv”

címmel magyar vers-, próza és énekmondó versenyt hirdet
a Reneszánsz Emlékév tiszteletére

A meghirdető szervezetek célja, hogy a korszak nagy költőinek szellemét versekkel megidézze, s ezáltal a reneszánsz által hirdetett értékekre irányítsa a figyelmet.

A verseny felfutásos rendszerű, helyszíneiben később meghatározott előválogatók után kerül sor az országos megmérettetésre. A határainkon túl élő versmondókat értesítjük, melyik előválogatón vehetnek részt, de a Szervezőbizottság fenntartja annak a jogát is, hogy határon túli versmondó egyesületek delegáltjait előválogatás nélkül fogadja a döntőn.

A döntő előreláthatóan 2008. október 17-18-19-én lesz, Sárospatakon.

Részvételi feltételek:

A vers- és prózamondó versenyen részt vehet minden 15. életévét betöltött, hazai és határon túl élő magyar nyelvű amatőr vers- és prózamondó.

A versmondónak az alábbiakkal kell készülni:

  • három reneszánsz-kori verssel vagy prózával a világirodalomból (a jelentkezők bibliográfiai segítséget kapnak)
  • egy magyar reneszánsz költő/író alkotásával
  • egy kortárs alkotással, amely szellemében a reneszánsz életörömöt, az emberbe való hitet, az alkotás szépségét dicsőíti
    Egy-egy vers vagy próza hossza nem haladhatja meg az 5 percet.

A jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük küldeni (innen továbbítjuk majd az előválogatók szervezőihez…)

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya
1011 Budapest, Corvin tér 8.

A jelentkezési lapok a www.vers.hu illetve a www.mmi.hu/muveszetek oldalról letölthetők, illetve postai úton a fenti címről igényelhetők.

Információk:

Kiss László, tel.: +36(20) 512-7661, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ;
Tóth Erzsébet, tel.: +36(1) 214-6019, +36(30)606-8366, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ;
Tóth Zsuzsanna, tel.: +36(1) 225-6029, +36(30)748-0671, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Jelentkezési lap

Ajánló bibliográfia

 

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés