|
Mindjárt itt van február 20. a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó jelentkezési határideje! Ne feledjék beküldeni a jelentkezési lapokat, a helyszín kiválasztásánál a jelentkezés sorrendjét kell figyelembe vennünk!!!
A Pest Megyei Közművelődési Intézet megpróbál a felkészülés döntő szakaszában a csoportvezető rendezők segítségetekre lenni, ezért
2009. március 7-8-ára (szombat-vasárnap) naponta 9-17 óra között intenzív szakmai, tréninget szervezünk.
A szakmai hétvége helyszíne: Budapesten a Megyeháza épületében (a Városház utca felőli szárnyban lévő) földszinti konferenciaterem, ami hétvégén csak a Semmelweis u. 6. szám alatti bejáraton keresztül közelíthető meg.
A két napban elsősorban gyakorlati, módszertani programokkal készülünk, amit a csoportvezetők, aktív részvételével közösen tudunk megvalósítani.
Javaslataink: • várjuk a rendezők visszajelentkezését; akik vállalkoznak arra, hogy csoportjukkal együtt bejönnek a Megyeházára és készülő darabjukból a jelenlegi állapotában nyilvános próbát tartanak? • Kovács Éva és Kis Tibor már vállalkozott rá, hogy készülő produkcióikat, amikkel a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozóra készülnek, a fenti módon bemutatják. • Kis Tibor csoportja egy kész előadást is bemutat nekünk (Kádár Kata). • Mód van arra is, hogy videón vagy DVD-n mutassák be készülő produkciótokat. • A két nap programjának összeállításában lehetőség van verselemzésre, versrendezésre és a látottak, hallottak alapján a beszédállapot gyakorlati értékelésére, elemzésére is. A cél: minél több produkciót megnézni, elemezni, értékelni, korrigálni, szakmai tanácsokkal segíteni azok végleges formába öntését. A bemutatott produkciók értékelésében, a gyakorlatok korrekciós elemzésében, vezetésében részt vesznek Színjátszó Műhelyünk korábbi előadói és megyénk kiváló színjátszó-rendezői közül:
Benke Éva rendező, színházpedagógus, Kovácsné Lapu Mária, Kovács Éva, és Kis Tibor rendezők, drámatanárok. A kétnapos tréninget minimum 15 fő részvétele esetén tudjuk megtartani. A részvételi díj: 1300,- Ft A két nap programjának összeállításához, egyeztetéséhez szükségünk van a résztvevők számára és a pontos igényeire. Bővebb felvilágosítást a PMKI-ben Gaál Annától kapnak. Elérhetőségei:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
; Tel.: 06-1-485-6970, 06-30-9391-777, Fax:06-1-318-6806 Várjuk a csoportvezető-rendezők sürgős jelentkezését! FELHÍVÁS a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Pest megyei bemutatójára! |