PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
Elnöki támogatás a kultúra fejlesztésére
Az önkormányzati törvény lehetővé teszi, hogy elnöki keretből meghatározott célokra támogatást adjon a helyi önkormányzat vezetője. Pest megye Közgyűlése határozatában a kulturális javak bővítésére a civil programok fejlesztésére szavazott meg pénzügyi támogatást.
 
 
Az Interart Alapítvány Aknay János életmű kiállításával kapcsolatos album megjelentetéséhez kért támogatást kért támogatást. A kiadvány a közel negyven éves pályafutással rendelkező művész életművét foglalja össze. Aknay János a Képző- és Iparművészeti Gimnázium elvégzése után néhány évvel, 1971-ben telepedett le Szentendrén. 1972-ben csatlakozott a magyar avantgard akkori fiataljait tömörítő Vajda Lajos Stúdióhoz, 1980-ban a Szentendrei Grafikai Műhelyhez. 1992-ben beválasztották a Régi Művésztelep tagjai közé. Tevékenységét sok más kitüntetés mellett, Munkácsy-díjjal ismerték el. A művészeti élet szervezésében is fontos szerepet játszik. Pest Megye Közgyűlése 200.000 forinttal támogatja az album megjelentetését.
 
A Polgári Magyarországért Alapítvány A szabadság ára” című dokumentumfilm elkészítéséhez kért támogatást. A dokumentumfilm a felvidéki magyarság sorsáról készül, középpontban a kiemelkedő magyar hazafi, Duray Miklóssal, aki korunk magyar szabadságharcosa, aki küzdött a magyar iskolákért, a magyar szó becsületéért. Közel negyven egykori „jogvédős” munkatárs és közéleti szereplő is emlékezik a filmben, amely a történelmi ismeretek terjesztését, nemzettudatunk elmélyítését szolgálja. A film rendezője Koltay Gábor. Pest Megye Közgyűlése 500.000 forint támogatást szavazott meg a film elkészítéséhez.
A XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megrendezéséhez kért segítséget a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány. A tábort az erdélyi Tusnádfürdőn „Tusványos. Természetesen!” címmel 2009. július 14-19. között rendezik. A jubileumi Tusványos központi témája az elmúlt két évtized politikai folyamatainak egyfajta összegzése, áttekintése lesz, emellett természetesen idén is keretet biztosít a magyar-román és a magyar-magyar párbeszédnek, az aktuális politikai és közéleti témák megvitatásának. A Közgyűlés az elnöki keretből 200.000 forintot biztosít a találkozó megszervezésére.
 
Pest megye egyik legismertebb és legszínvonalasabb rendezvényéhez, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál megrendezéséhez kért támogatást a Magyarok Öröksége Alapítvány. A rendezvény nem csak Magyarországon, hanem Európában is az egyik legjelentősebb népművészeti esemény, országimázs erősítő hatása felbecsülhetetlen. Az eseményre 75 országból, 13 ezren látogatnak ide. A Közgyűlés az elnöki keretből 150.000 forinttal járult hozzá a szervezési költségekhez.
 
Forrás: www.pestmegye.hu  
 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés