| Akadálymentesítés a Megyeháza épületében |
|
"Nem az épület, nem a lift a legfontosabb. Hanem Önök, az emberek, a Pest megyeiek" -hangsúlyozta Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke a Vármegyeháza akadálymentesítése alkalmából tartott ünnepi beszédében. Az "Egyenlő Esélyű Hozzáférés a Vármegyeháza épületében" elmevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg. "A megye csak úgy fejlődik, ha egységben, közösen mindenki összefog. Ez a hitvallásunk. Ebből a célkitűzésünkből pedig nem engedünk" - köszöntötte az egybegyűlteket Szűcs Lajos, aki emlékeztette hallgatóságát, hogy Pest megye eddig is sokat tett a fogyatékkal élőkért, például létrehozta a fogyatékkal élők ügyével foglalkozó tanácsot. Mint mondta, a mostani beruházással "ahogy két éve ígértem, a megyeháza nem csak nyitott, de átjárható intézmény is lett. Ebben a történelmi épületben most már ötvöződik a XIX. század építészete a XXI. század technikájával". A két korlátlift átadásával, az épületben kialakított mozgássérült mosdóval, és a két, mozgássérültek számára elkészített parkolóhellyel jelentősen könnyebbé vált a mozgásukban korlátozott polgárok mindennapi élete a Pest Megyei Önkormányzat épületében. A beszéd elhangzása után Dr. Szép Tibor főjegyző átvágta a nemzeti színű szalagot és többen kipróbálták a mozgássérült-liftet. |


















