PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
Cím: 2370 Dabas, Szt.          István u. 58.
Telefon/fax: 233-6910
E-mail: pmki@pmkult.hu

csik

A kormány támogatja a Nemzet Művésze díj megalapítását

A kormány célja, hogy valamennyi művészeti ág legjelentősebb alkotóinak méltó időskori életkörülményeket biztosítson havi életjáradék formájában. Az EMMI kezdeményezésére a Magyar Művészeti Akadémia keretei között megalapításra javasolt új díjra irányadó szabályozás 2014. január 1-jén léphet hatályba.

A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről szóló kormányhatározat alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködésben kidolgozta a Nemzet Művésze díj koncepcióját. Az elismerés célja, hogy valamennyi művészeti ág legjelentősebb alkotóinak méltó időskori életkörülményeket biztosítson havi életjáradék formájában.

A kormány által elfogadott koncepció értelmében a Nemzet Művésze díj a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében úgynevezett csúcsdíjként jön létre, amelyet a köztársasági elnök és a köztestület elnöke közösen adnak át. A díjazott, mint a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselője, személyes megbecsülése érdekében járadék jellegű juttatásban részesül haláláig. A díj adományozásának alapfeltétele, hogy a díjazott megelőzőleg Kossuth-díjban részesüljön.

A koncepció alapján az EMMI törvénymódosítást készít elő. Ha a díj megalapítását a kormány javaslatára az Országgyűlés támogatja, az életjáradék fedezetét és az adományozással járó költségeket a köztestület költségvetése biztosítja majd.

A Nemzet Művésze díj megalapításáról szóló videoközleményt megtalálják a kormany.hu-n.

Forrás: NMI

 

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés