| Október |
|
őszhó / Magvető hava / Mindszent hava Nyolcadik hónapot számított a rómaiaknál (octo), nálunk a tizedik hónap. A 6. napján a hősi halált halt aradi vértanúkra emlékezünk. A Nap a Skorpió jegyébe lép. 1. Idősek napja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben e napot az idősek világnapjává nyilvánította. 1. Zenei világnap Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján 1975 óta ünnepeljük. 1. hétfő Habitat napja 1986. okt. 6-án rendezték meg először az ENSZ Emberi Települések Bizottságára (Habitat) utalva. Célja a települések életviszonyainak minőségi javítása. Mindenki számára biztosítani kell a legelemibb jogot, a kellemes otthont. Első vasárnap Állatok világnapja 1991 óta tartják Magyarországon. 4. Szent Ferenc ünnepe Az olasz katolikus rendalapító Assisi Szent Ferenc 1181-1226 között élt. 1228-ban avatták szentté. Az állatok, a kereskedők, a szegények, a szociális munkások és a környezetvédők védőszentje. 5. Wallenberg nap 6. Építészek világnapja 1998-tól tartják e napon. Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) nyilvánította világnappá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre. Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg először. 6. Aradi vértanúk napja Nemzeti gyásznap 7. Gyalogló világnap 8. Madárfigyelő világnap 9. Postai világnap Szent Dénes ünnepe. 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet (utóbb Egyetemes Postaegyesület), amely a nemzetközi postaszolgálat összehangolása, továbbfejlesztése érdekében jött létre. A 22 alapító ország között volt Magyarország is. 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye. Második szerda a Természeti Katasztrófák Visszaszorításának Nemzetközi Napja 10. A lelki egészség világnapja A Lelki Egészség Világszervezete nyilvánította világnappá. Magyarországon 1994 óta tartják. Célja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlőség elidegeníthetetlen jogával, mint az emberiség valamennyi más tagja. 14. Szabványosítási világnap Célja az országok muszaki elszigeteltségénekmegszüntetése, közös szabványok elkészítése és azok alkalmazása. 1946-ban ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO. 15. Fehérbot világnap A látássérültek nemzetközi napja. Célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széleskörű és teljesebb értékű beilleszkedés útját. 17. Szegénység elleni küzdelem világnapja 1992-ben nyilvánította azzá az ENSZ. A világnap gondolata Joseph Wresinszky atyától, a Segítség Mindenfajta Nyomorúság Elleni Negyedik Világmozgalom (ATD) alapítójától származik. Magyarországon 1996-tól emlékeznek meg a világnapról. 18. Élelmezési világnap Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája magyar határozati javaslat alapján nyilvánította világnappá. Az éhínség elleni harc napja egybeesik a FAO megalakításának évfordulójával. 21. Földünkért világnap 24. ENSZ Napja Az ENSZ 1945 október 24-én jött létre e történelmi jelentőségű esemény emlékére minden évben megünneplik az Egyesült Nemzetek Napját. 31. Takarékossági világnap A világ Takarékpénztárainak 1924-ben tartott első kongresszusán hozott határozat értelmében minden év októberének utolsó munkanapján tartják világszerte. 31. A reformáció emléknapja Luther Márton 1517-ben ezen a napon függesztette ki tanait a wittenbergi vár kapujára. A rovat elkészítéséhez felhasználtuk a www.megaport.hu, a www.kincsestar.radio.hu, a www.sulinet.hu, a www.kkmk.hu, a www.eum.hu és a www.greenfo.hu honlapok anyagait.
|
||

















