PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
Haydnre emlékezve

Pest Megye Szimfonikus zenekarának nyári turnéja - A zseniális zeneszerzôre, Joseph Haydnre emlékeznek világszerte 2009-ben. 

 
Pest Megye Szimfonikus Zenekara már adózott emlékének a zeneakadémiai hangversenyen, ahol szimfóniáit adta elô. A nyáron igazán komoly felkérésnek tettünk eleget: a Fôvárosi Énekkar és a Szervita Kórusa zenekarral együtt Haydn Harmoniemesse elôadását vitte Kôszegre, Sopronba és Bécsbe.

 

Komoly elôkészületek után mintegy 100 fô indult útnak két autóbusszal, egy hangszer- és dobogószállító teherautó kíséretében a hosszú, és fáradságos koncertkörútra. Az elsô állomás július 10-én Kôszeg volt: délután próba, rövid városnézés, és este 7 órakor kezdôdött a  hangverseny. A város alpolgármestere, Básti Tamás igen nagy szeretettel fogadta a szereplôket. A város plébániatemploma, a gyönyörû neogót Jézus Szíve templom remek akusztikájú.

 

A hangversenyt a templomablakok felújítására rendezték.
Megteltek a padsorok, és a muzsika megnyitotta a pénztárcákat is.

A Haydn misén kívül még az alkalomhoz illô motetták is elhangzottak: Bruckner, Händel, Liszt és Noseda Károly mûvei. Az est szólistái mindhárom alkalommal Szabó Magdolna, Palóczi Anikó szoprán, Sánta Jolán alt, Laczó András tenor és Sárkány Kázmér basszus. A siker nagy volt,a hangverseny után a polgármester és az alpolgármester meghívására gazdag fogadás tette még emlékezetesebbé a kôszegi szereplést.

A következô nap majdnem teljesen a pihenésé volt. Délelôtt kirándulás Brenbergbányára, a tiszta levegô, a táj szépsége felüdülést jelentett, az öreg templom az alatta lévô kocsmával szenzációs látványosság. Az esti hangversenynek a soproni Szent Mihály templom adott otthont, ez Magyarország egyik legrégibb gótikus temploma. A plébánia és a Liszt Ferenc Mûvelôdési Központ közönségszervezô munkája nem bizonyult túl eredményesnek: a kórus és zenekar létszáma tán meg is haladta a hallgatóságét. Nem lett ebbôl tragédia. Az elôadás így is pompásan sikerült, az énekkarok és a zenekar is szívbôl muzsikált.Rohanvást vissza a szállásra (az egyetem kollégiuma, tiszta szobák, az étkezés minden igényt kielégítô), hiszen

12-én korán kellett indulni Bécsbe. A belváros ott is feltúrva, kerülni kellet jobbra, balra, de szerencsésen megérkezett mindenki a Peterskirche mellé.

Dobogók, hangszerek pakolása igen tempósan. A fogadtatás meglehetôsen barátságtalan – ide nem mehetünk, ott nem állhatunk – hosszas tárgyalás után végre elhelyezkedett az összes szereplô a tiltott oltártérbe. (Eddig ezzel nem volt gondunk, de ezt az egyik legszebb bécsi

templomot az Opus Dei prelatura kezeli igen szigorú szabályok szerint.) A próbaterem, az öltözôk osztályon felüliek. A negyed 12-kor kezdôdô misén hangzott el a Haydn mise és

a motetták. A kiváló szervezés következtében a templom zsúfolásig megtelt. A szolgálatot teljesítô, 86 éves pap igen nagy örömmel fogadta a tekintélyes létszámú együttesünket. Igazi örömzenélés következett, a saját és a hallgatóság nagy megelégedésére. Templomban szokatlan, hogy ilyen óriási taps fogadja a zenés áhítatot. A zenekar zeneakadémiai törzsközönségéhez tartozó bécsi magyarok is jelen voltak a misén, akik kirándulást szerveztek számunkra Schönbrunnba, ezzel feloldván a három nap izgalmait és fáradtságát.

Következett a hazautazás, a zenekar hangszerekkel,dobogókkal egyenesen vissza Budapestre, az énekkarok pedig Balf egyik halászcsárdájában múlatták az idôt. Mindannyiunk számára hasznos és emlékezetes volt ez a szakmai kirándulás, reméljük, jó hírét vittük Pest megyének,

a fôvárosnak, a magyar zene- és énekkari kultúrának. Köszönet mindazoknak, akik segítettek munkánkban. 

 

Mindhárom együttest Noseda Tibor karnagy, Pest Megye Szimfonikus Zenekarának alapítója vezényelte. A fotók a bécsi fellépésen készültek. Fotók: Morandini Rita 

Forrás: Közművelődési Információk - www.pmkult.hu

 

 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés