PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
Magyar Kézműves Remek 2010
A „Magyar Kézműves Remek” címet minden évben kézművesek számára adományozza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Látogatóink a szakmai zsűri által válogatott alkotásokat tekinthetik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. 
A pályamunkákat elismert szakértőkből álló grémium - a pályázati felhívásban közzétett követelmények alapján - zsűrizte. A döntés meghozatalában kiemelt követelmény volt a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége 2001. november 26-án határozatot hozott arról, hogy „Magyar Kézműves Remek" elismerő címet alapít, amelyet minden évben a kamara pályázatára jelentkező gyakorló kézművesek számára adományoz. A cím megalapítása azzal a meggyőződéssel jött létre, hogy több gazdasági ágazat összefogásával a hagyományokat őrző, az agráriumhoz is kötődő, kiemelkedő minőségű hazai termékek piacra kerülését és turisztikai hasznosítását szolgálja, amivel a kis- és mikro-vállalkozások versenyképességét fokozhatja. A pályázat 2009-ben immár nyolcadik alkalommal került meghirdetésre a teljes vállalkozói kör számára.

A kezdeményezés az adott tájegység, régió egyedi arculatát és jellegzetességeinek megőrzését is erősíti, mivel a kézműves hagyomány és a turisztikai vonzerő kölcsönhatása és egymásra épülése a helyi vállalkozók számára tartósan munkaalkalmat, megélhetést teremthet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a magyar vállalkozói kultúra, a kézműipari szakma rangjának elismertetését is szolgálja és a címmel járó marketingtámogatással kívánja következetesen elősegíteni.
 
A kiállítás megtekinthető: 2010. január 26. - február 14.
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Budapest, XIV. Városliget, Vajdahunyadvár)
Nyitva tartás: kedd-péntek 10-16 óráig, szombat-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap
Belépőjegy árak: felnőtt: 600 Ft, gyermek és nyugdíjas: 300 Ft
A kiállítás szervezője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: www.mkik.hu.
További információ a kiállításról a http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/ oldalon, valamint a díjazottakról a http://www.mkik.hu/ oldalon olvasható.

Forrás:www.erikanet.hu
 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés