A nagymutató épp elhagyja a kicsit, még csak délelőtt tíz óra körül járunk, de találkozónkra már a Barátok közt forgatásáról érkezik Budafokról. Ilyenkor kis túlzással egybefüggő dugó pusztítja az autósok idegrendszerét városszerte. Indulatosan fejtegeti a közlekedésről vallott nézeteit, sorolja a szerinte lehetséges megoldásokat  – melyek között szerepel a szabályszegők nyilvános felnégyelése is –, miközben mondatait meg-meg szakítva beleszürcsöl aznapi első kávéjába. 

Majd ahogy telnek a percek, fogy a kávé, csonkig ég a cigaretta, füstjével elszáll az indulat is, és úgy érzem, jöhet az első kérdés.

–  Ön azok közé a művészek közé tartozik, akik már óvodás korukban tudták, hogy színművé-szek lesznek, vagy később került a színpad közelébe?

–  Nem mondom, hogy nem jelentkezett korán hajlamom a színészkedésre, de nem ez volt az első gondolatom, ha a jövőmről elmélkedtem. Már a Hild József Építészeti Szakközépiskola tanulója voltam Győrben, amikor kezdtem úgy érezni, egy színházteremben nem a nézőtéren van a helyem, hanem inkább a színpadon. Pódiumra először osztályom zenekarával léptem nyakamban egy kopott gitárral, de ekkor már felkeltette érdeklődésemet egy ismerősöm által vezetett amatőr színjátszó kör is. Az elhatározás egyre inkább érlelődött bennem, mígnem eljött az első próbálkozás a főiskolán.

–  Ha jól tudom, elsőre nem vették fel.

–  Valóban, de az első próbálkozásom nem csak ezért volt emlékezetes. Az történt ugyanis, hogy a felvételi bizottságban ott ült egy bizonyos Radnóti Miklósné nevű hölgy. Egyszer csak úgy alakult, hogy a következő mondatot hallottam tőle: „...amikor a férjem a Negyedik  eclo-gát írta...”. Akkor jöttem rá, hogy nem csak névrokonságról van szó. Igen, valóban a költő, Radnóti Miklós özvegye ült velem szemben. De nem őrajta múlt az első próbálkozásom ku-darca.

– Hogyan hatott önre a sikertelenség.

– Akkor még, mint afféle nagykamasz, természetesen először nem magamban kerestem a si-kertelenség okát. Mindenkire haragudtam, csak arra nem gondoltam, hogy jobban fel kellett volna készülnöm. Ám ez nem szegte kedvemet, és így a nevem nemsokára bekerült a Kazimir Károly osztályfőnök vezette osztálynaplóba.

– Kazimir a legismertebb színházi emberek egyike volt. Ön milyennek látta?

– Jó katonája, sőt tábornoka volt az akkori színházi világnak. Egyéb jelentős színházi tevé-kenysége mellett szorgalmasan importálta színházába a Kalevalától a Ramayanaig a nemzeti színműveket.  Rendezéseibe néha népszerű, akkor még szokatlan huncutságokat is becsempé-szett: hol jobbról, hol balról átküldött a színpadon egy meztelen lányt, hogy ezzel is felpezs-dítse az előadást. De a Kossuth-díjat nyilván nem ezért kapta. Mi néhányan világmegváltó ötletektől hevülten nem pont ilyen színházra vágytunk, de elismerem, tanulni mégis lehetett az általa vezetett osztályban. És nem csak tőle, mert ott volt például Hegedűs Géza, akinél többet talán senki nem tudott a színházról. Ott volt Szabó Gyula, akinek kortársai közül az egyik legszebb orgánumot adta a sors, vagy Pintér Tamás, akinek szintén a kisujjában volt a színházi szakma.

– Mikor lett hivatalosan is színművész?

– A diplomát 1988-ban vehettem át. A dolgok nagyon jól indultak. Békéscsaba, Győr, Zala-egerszeg színházba járó közönsége hamar megismerhetett a férfias, jó külsejű fiatalembert igénylő szerepekben. Akkor ugyanis sokan ilyennek láttak. Hiszen ez az az életkorom volt, amelyikre igen sok jó szerep létezik a színpad világában. Különösen Zalaegerszegen kényez-tettek el kellemes, hálás feladatokkal. Olyan darabokban játszottam főszerepet, mint a Liliomfi, a Kabaré, a Kőműves Kelemen, a Münchausen báró, a Trisztán és Izolda, vagy a Csirkefej. A főszerepek mellett még karakterszerepeket is alakíthattam.

– Úgy érzem a hangsúlyából, hogy ez a sorozat valamiért megszakadt. Ennek mi volt az oka?

–1998-ban elindult a Barátok közt. Egy válogatáson szemeltek ki Berényi András építészmér-nök szerepére. Pedig aligha tudhattak az építészeti szakközépiskoláról. Az induló sorozat miatt célszerű volt felpakolnom a családomat és a fővárosba költöznöm. Így lettem sashalmi lakos. 

– Ha már szóba került, hallhatnánk valamit a családjáról?

– Két gyermekem van, Rebeka tizennégy éves, őt két évvel ezelőtt egy pillanatra láthatták a Fábry-showban, Andris pedig kilenc éves. Feleségem is színművész, Kenéz Marianna. Őnála az anyaság és a színház közti csatában jelenleg a színház áll vesztésre, de csak átmenetileg. 

– Úgy tudom, a Barátok közt forgatása a XVI. kerületünk Rákospalotával határos szélén tör-ténik. Mit forgatott most Budafokon, ahonnan erre az interjúra érkezett? 

– Sajnos csak kezdetben volt így. Akkor hat perc alatt értem be sashalmi otthonomból a stúdi-óba. Ám a produkció a XVI. kerületből sajnos átköltözött Budafokra. Most az utazás több mint egy órát vesz igénybe. Ezért is fájlalom ennyire a közlekedési dugókat.

– A színháznak teljesen hátat fordított? 

– Jelenleg a népszerű Barátok közt a legfőbb elfoglaltságom, de ha időm engedi, gyakran szö-vögetek terveket a későbbiekre. Például írogatok is, talán egyszer ott olvashatja a nevemet néhány könyv borítóján. Ám azért jelenleg mégiscsak a Barátok közt az első. Ugyanakkor gyakran lépek fel az Erzsébetligeti Színházban is műsorvezetőként. 

– Hogyan látja a magyar színházak jövőjét? 

– Nagyon borúsan. Szomorúan tapasztalom, hogy a színpad közelmúltban leghíresebb szerep-lőinek nevét is csak nagyon kevesen ismerik, aki viszont akár csak egyetlenegyszer is lehúzza a nadrágját a tévében, örökre beírja magát az átlagnéző emlékezetébe. Hogy ne így legyen, arra persze áldozni kellene. Nincsenek tévéjátékok, kevés film készül, pedig ezek sokszorosan több emberrel ismertették meg a színészeket, mint a színház teheti. Ma sajnos annak lehetünk tanúi, hogy a pénz maga alá gyűr mindent. Érvényes ez az írott sajtóra is. Sajnálom, hogy egyik-másik, valaha híres írástudókat foglalkoztató lapunk is elindult a bulvárosodás lejtőjén.

Mire mindezt megbeszéljük, elfogy a második kávé is, no meg néhány további cigaretta. Majd órájára pillant és érzem, indulnia kell. 

Ahogy az épületből kilép két ifjú rajongóba botlik. A két kislány összenevet, majd a bátrabbik kér egy autogramot.  Gyakran előfordulhat az ilyesmi, ha valaki a talán legnézettebb sorozat egyik főszereplője. Egyről azonban biztosíthatom a kedves olvasókat: arra a kérdésre, mi fog történni a Barátok közt következő részében, ezúttal sem válaszolt. 

                                                                                                                          Mészáros Tibor,

a XVI. Kerületi Újság munkatársa, a PMKI Újságírói és szerkesztői alapismeretek c. tanfo-lyam végzett hallgatója