PMKI a facebook-on
Elérhetőségek
   Cím: 1052 Budapest
          Városház u. 7.
   Telefon/fax: 233-6910
   E-mail: pmki@pmkult.hu
csik
XVI. Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztivál
Somoskőn, a vár alatt július 29-én, délután fél ötkor immár 16. alkalommal röppennek fel a galambok, jelezvén a fesztivál kezdetét. Az idei vendégek: bolgár, lengyel, szerb és szlovák néptáncegyüttesek, és Bánkon, a záró gálán vasárnap délután egy ghanai csoport is fellép majd.
A határon átnyúló 3 napos fesztivál összesen hét helyszínén a néptáncegyüttesek fellépését gasztronómia is kíséri: kóstolhatunk többek közt vanyarci haluskát és kazári tócsnit is a három nap alatt.
XVI. NÓGRÁDI NEMZETKÖZI FOLKLÓR FESZTIVÁL 2011
A megnyitó időpontja:
2011. július 29. (péntek) 16.30 óra
Helye: Somoskő, Váralja tér

Köszöntő: Maria Ambrusova - A Nógrádi Művelődési Központ (Losonc) igazgatója

A Fesztivált megnyitja:

Barta László - Nógrád Megye Főjegyzője
RNDr. Ladislav Topolskŷ – A Besztercebányai Önkormányzati Kerület Alelnöke

PROGRAM

2011. július 29. (péntek)

SALGÓTARJÁN – Fő tér
19.30. „Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét…” 
Fellépnek: A fesztivál külföldi és hazai együttesei
Köszöntő: Dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Fesztivál művészeti vezetője

2011. július 30. (szombat)

BÁNK - Vízi színpad
20.00 „SZOMSZÉDOLÁS” – Fellép: Podpoľanec Néptáncegyüttes (Szlovákia)

FÜLEK (FIĽAKOVO)
15.00 Ünnepi megnyitó – „Nemzetek Tánca”
Fellépnek: BOGOVITZA Néptáncegyüttes (Bulgária), ŠAFÁRIK Néptáncegyüttes (Szerbia), SANKOFA Népi Együttes (Ghána) 
17.00 „Határtalan Palócország” – gálaprogram

LOSONC (LUČENEC) 
18.00 Népviseletes felvonulás 
19.00 „Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét…” gálaprogram 
(Szabadtéri színpad)
Fellépnek: A fesztivál külföldi és hazai együttesei és az Ipoly Néptáncegyüttes (Magyarország)

2011. július 31. (vasárnap)

MIHÁLYGERGE - Művelődési Ház
14.00 „SZOMSZÉDOLÁS”– Fellépnek: ŠWIERCZKOWIACY Néptáncegyüttes – Lengyelország

RAGYOLC (RADZOVCE) - Kultúrház
14.00 „SZOMSZÉDOLÁS”– Fellépnek: ŠAFÁRIK Néptáncegyüttes – Szerbia és BOGOVITZA Néptáncegyüttes – Bulgária

BÁNK 
Evangélikus templom
15.00 Folklór istentisztelet elődjeink emlékére 
16.00 Népviseletes felvonulás
Víziszínpad
16.30 Megnyitó 
"ÖRÖKSÉGÜNK" - 45. NÓGRÁD MEGYEI NEMZETISÉGI TALÁLKOZÓ
és a MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOK 14. ORSZÁGOS FOLKLÓR FESZTIVÁLJA
Fellépők:
Asszonykórus – Nógrádsáp, Szügy
Folklór együttes – Bánk, Püspökhatvan, Nógrád, Terény ,Galgaguta
Rozmarín – Vanyarc
Szivárvány Néptáncegyüttes – Kiskőrös
Veľká Bukovinka Néptáncegyüttes – Répáshuta
Orgován Pávakör - Békéscsaba
Pilis-kórus – Pilisszentkereszt 
Népdalkörök –Pilisszántó
Tücsök Népzenei Együttes – Mihálygerge
Gombosharmonikások – Hrusov (Szlovákia )
VATRA Néptáncegyüttes – Tlmače (Szlovákia)
ŠAFÁRIK Néptáncegyüttes – Novy Sad (Szerbia) 
Német Nemzetiségi Együttes – Berkenye
Szólisták: Komjáthi Vera, Komjáthi Zsófia, Komjáthi Anna,Ocsovszki Ildikó,Glück Laura és Glück Vanessa
Martin Kminiak – gombosharmonika és Daniela Kminiaková – szóló ének (Szlovákia)

19.30 „Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét…” - záró gála 
Fellépnek: A fesztivál külföldi és hazai együttesei, valamint az IPOLY (Mihálygerge), a MUZSLA (Pásztó), a Nógrád (Salgótarján), a Palóc (Szécsény) és a Szivárvány (Kiskőrös) Néptáncegyüttes, FOLT FOLK FORM (Salgótarján), TÜCSÖK (Mihálygerge) Zenekarok

A fesztiválon fellépő külföldi és hazai együttesek
BOGOVITZA Néptáncegyüttes – Bulgária
ŠAFÁRIK Néptáncegyüttes – Szerbia
ŠWIERCZKOWIACY Néptáncegyüttes – Lengyelország
VATRA Néptáncegyüttes – Szlovákia
SANKOFA Népi Együttes – Ghána

IPEĽ Néptáncegyüttes (Losonc)
NÓGRÁD Néptáncegyüttes (Ragyolc)
RAKONCA Néptáncegyüttes (Fülek)

IGLICE Néptánccsoport (Szécsény)
IPOLY Néptáncegyüttes (Mihálygerge)
MUZSLA Néptáncegyüttes (Pásztó)
NÓGRÁD Táncegyüttes (Salgótarján)
PALÓC Néptáncegyüttes (Szécsény)
SZIVÁRVÁNY Néptáncegyüttes (Kiskőrös)

FOLT FOLK FORM (Salgótarján)
TÜCSÖK (Mihálygerge)

A Nógrádi Folklór Fesztivál kísérő rendezvénye: SALGÓTARJÁNI SZLOVÁK ÉS FOLK NAPOK 
Salgótarján - Fő tér

2011. július 28. (csütörtök)
18.00 Megnyitó 
18.10 Traditional Band – Losonc
18.50 Banská Bystrica – Zenekar
19.30 Nógrád Táncegyüttes és gyermek csoportok fellépése

Gasztronómia: kazári tócsni és laska

2011. július 29. (péntek)
18.00 ROZMARIN szlovák nemzetiségi folklór csoport – Vanyarc
18.30 IPOLY Néptáncegyüttes – Mihálygerge
TÜCSÖK Zenekar – Mihálygerge
19.30 „Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét…” – Gálaprogram

Gasztronómia: vanyarci haluska

Forrás:Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet
 
csik
rss RSS hírolvasó
csik
Dokumentumtár
csik
Kiadványaink
Közművelődési Információk
Hirdetés
megjelentek legújabb kiadványaink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés