| Lakóhelyem reneszánsza – Pályázati eredmények |
|
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a Honismereti Szövetség szakmai közreműködésével, a RENESZÁNSZ ÉV alkalmából pályázatot hirdetett LAKÓHELYEM RENESZÁNSZA címmel. A pályázatot meghirdetők célja az volt, hogy a helytörténettel, honismerettel foglalkozó diák- és felnőtt írók (határon innen és túl) lakóhelyük, településük, térségük• reneszánsz kori történelmi, vagy legendákban élő múltjáról • a település múltbeli vagy a jelenkorban élő reneszánsz emberéről • a megújulás, újjászületés lehetőségéről írjanak. A pályázati kiírásra nem foglalkozásszerűen publikáló, amatőr írók – magyar nyelvű diákok és felnőttek – olvasmányos, színes írásműveit várták, nem tudományos értekezéseket, hanem szépirodalmi igénnyel feldolgozott anyagokat (történelmi, vagy monda alapú eseményekről, személyekről). A harmadik téma a település valós illetve képzeletbeli újjászületéséről teljesen szabadon volt megközelíthető. A beérkezett pályaműveket honismerettel foglalkozó szakemberek bírálóbizottsága értékelte, és csupán a jeligék ismeretében hozta meg döntését. A kuratórium a beérkezett műveket eredetiségük, stílusuk, a feldolgozás újszerűsége szerint értékelte, rangsorolta, s az alábbi díjak kiosztására tett javaslatot: I díj: Sem csellel, sem erővel DICSÉRETBEN és 20.000,- Ft-os különdíjban részesül: A díjazott pályaműveket az MMIKL honlapján hozzáférhetővé tesszük, és keressük a nyomtatásban való megjelenés lehetőségét. A döntést követően az eredményeket jelen formában közzétesszük, a pályázókat jelen formában elektronikus levélben értesítjük. A pályázati eredmény nyilvános kihirdetésére a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus évnyitó konferenciáján kerül sor, előreláthatóan 2009. február 5-én. A PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁT A RENESZÁNSZ PROGRAMIRODA TÁMOGATTA
|


















